Hernádi Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Titkársága vezető főtanácsosa, Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni keresztfia, említette nekem először (ő az Akadémia Roosevelt téri palotája második emeletén dolgozik, én az elsőn), hogy Gyarmati Fanni az Akadémia Könyvtára Kézirattárába szánja férje, Radnóti Miklós hagyatékát. Hernádi Miklós maga is író ember, Otto c. regénye határainkon túl is nagy sikert aratott. Édesapja, Hernádi (Heimlich) Lajos (1906-1986) neves zongoraművész, Bartók Béla és Dohnányi Ernő tanítványa, még nevesebb zongoratanár (például Vásáry Tamásé), zeneszerző, kottakiadásai ma is közkézen forognak, s ami most nekünk ennél is fontosabb, Radnóti Miklós barátja és munkaszolgálatos bajtársa volt. Ezért látható arcképe az Akadémia Könyvtára minap megnyílt Radnóti-kiállításán Radnóti barátai sorában. A Radnóti házaspár rendszeres hallgatója volt Hernádi Lajos házikoncertjeinek.

Gyarmati Fanni ma is ott lakik Budapest XIII. kerületében a Pozsonyi úton, ahová házasságkötésüket követően 1935. augusztusában költöztek.

Gréczy Zsolt „Százmillió kéziratokért” című, 2005. december 17-én a Népszabadságban megjelent cikkében írt a legmagasabb árért elkelt kéziratokról, Vörösmarty (Keserű pohár), Ady, s Radnóti verseiről (Elégia, Első ecloga, Ének a négerről, aki a városba ment, Járkálj csak, halálraítélt!), s cikke záró bekezdésében közli: „Ez a tendencia késztette arra Radnóti Miklósné Gyarmati Fannit, hogy annak közlésére kérje fel a Népszabadságot: nem ő bocsátja árverésre férje verseit… Radnótiné jelezte: a Magyar Tudományos Akadémiára kívánja hagyni az általa féltve őrzött hagyatékot.” Radnóti általában megsemmisítette versei vázlatát. Kevés Radnóti-kézirat kerül aukcióra, ezért annál keresettebbek Radnóti autográf versei, levelei. (Most a Központi Antikvárium 111. aukcióján, 2009. május 29-én a 4. tétel Radnóti Miklós egy levele, amelynek kikiáltási ára 800 000.- Ft. És mennyire fog fölmenni ?!) Más hagyatékokkal Radnóti levelei már korábban bekerültek közgyűjteményekbe, így az Akadémia Könyvtára Kézirattárába is, például Aczél György, Hatvany Lajos vagy Zolnai Béla hagyatékával.

Zolnai Béla volt Radnóti francia professzora a szegedi Egyetemen. Nem voltak annyira közeli kapcsolatban, mint másik professzorával, Sík Sándorral, de Zolnai is sokra becsülte a fiatal költőt, és később a tanár–tanítvány kapcsolaton túl szorosabbá vált viszonyuk. Éppen a Zolnai-hagyatékban van Radnótinak 1943. április 23-án kelt szép, megrendítő, s igaz levele, amelyben egykori professzorát kéri, hogy legyen a keresztapja, midőn Sík Sándor őt és feleségét megkereszteli (MTAK, Kézirattár Ms 4126/339). A Zolnai-hagyaték Radnóti leveleit én még 1969-ben olvastam, ugyanis a Zolnai szerkesztette Széphalom című folyóírat volt diplomadolgozatom, s örömmel vettem, hogy friss diplomásként, s az Akadémia Könyvtára Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteménye munkatársaként ismét találkozom Zolnai Bélával. (Egyetemista koromban, épp a szakdolgozat kapcsán, felkerestem Zolnai professzor urat személyesen is.) Felejthetetlen az az érzés, amikor Radnóti leveleit kézbe véve épp az a kézirásos levél került sorra, amelynek – szemre higgadtnak látszó – sorai közt ilyeneket olvastam: „… spekulációnak, vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek.”

Tehát szóban és írásban is értesülve Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni nemes szándékáról, mint a Kézirattár vezetője kötelességemnek éreztem, hogy megkeressem ez ügyben Fannit. Nem csekély szorongással telefonáltam neki, hogy kérjem, adjon lehetőséget a találkozásra. Először azt kérdezte tőlem, hogy ki nekem Rozsondai Zoltán, mert vele együtt dolgozott az 1940-es évek második felében a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Ő apósom, Rozsondai Károly öccse volt, s nem egyszer hallottam én is Zoli bácsitól Fannit emlegetni. Azóta tudom, hogy kölcsönösen becsülték egymást. (Persze Fanni második kérdése az volt, hogy R. Zoltán él-e még. Nem sokkal előbb halt meg, volt a válaszom, s Fanni valami olyasmit mondott, hogy minden barát, ismerős elment már, s ő még mindig itt van.)

Ferencz Győző frissen megjelent Radnóti-monográfiáját akkortájt vettem meg, s Fanninál vele is megismerkedtem. (Ferencz Győző édesapja is kollégája volt a VKM-ben Fanninak és Rozsondai Zoltánnak. Hihetetlen, ahogyan összekapcsolódtak a szálak !)

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni ma is jelenség. Rajongása a magyar költészetért magával ragadó. Háborgása, hogy a mai fiatalok nem tanulnak és nem tudnak verseket, több mint elgondolkodtató. Ő ma is sokat tud kívülről. A magyar költészetet tartja legfőbb nemzeti kincsünknek. Aktivitása meglepő. Ha időpontot egyeztetünk a találkozásra, olykor elhangzik, hogy „a kedd este nem jó, akkor jön a tanítványom”, mert ketten is járnak hozzá francia órára! (Fanni 1912. szeptember 8-án született.) Nem szereti ezt a világot, búsítja az ország állapota. Egy keveset dohányzik, csak napi 3-4 cigarettát szív, de ezt is csak „újabban, mert amikor Miklós élt, s ő erős dohányos volt, nem volt annyi pénzünk, hogy kettőnknek jusson cigarettára.” Szívmelengető apró történeteinek, visszaemlékezéseinek egyike: egyszer Radnóti Miklóst küldte kenyérért a közeli pékhez. A félkilós cipónak „Jó egészség” volt a neve, de Miklós elfelejtette mire odaért, s csak arra emlékezet, hogy valami pozitív – s némi töprengés után „Életkedv” kenyeret kért.

Mindig nagy hálával gondolok Fannira, amiért s ahogyan először, s azóta is fogad lakásában, ahol Radnóti szellemét is mindig jelenvalónak érzem. Amikor ügyvédnél letétbe helyezett Végrendeletének bennünket érintő pontja, a ’Radnóti-hagyaték’ felől érdeklődtem Fanninál, azt mondta – nagyon határozott hangon –, hogy az rendben van, halála után az Akadémiára kerül. Lényeges kérdés volt azonban, hogy az Akadémia Könyvtára önálló jogi személy, s értelemszerűen Fanni is az MTA Könyvtárára kellett, hogy gondoljon. Így tehát pontosabbá téve, módosítani kellett a Végrendeletet. Azt is rögzíteni kellett, hogy bár Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Ferencz Győzőt, a monográfia szerzőjét, s a hagyaték alapos ismerőjét jelölte ki a hagyaték filológiai gondozására, a hagyatékot az MTAK Kézirattára munkatársa dolgozza fel az ott régóta kialakított gyakorlat szerint, s teszi majd – a megszabott feltételekkel összhangban – kutathatóvá.

Hogy a Radnóti-hagyaték előbb bekerült az MTAK Kézirattárába, annak Fanni szerencsétlen balesete az oka. Amíg ő 2007 végén – 2008 elején kórházban volt, aggódott a Radnóti-kéziratok biztonsága miatt! Ezért kellett a gyors intézkedés, egyeztetés többekkel – például az ügyvédnővel –, s az összefogás, hogy a hagyatékot szabályszerűen, de mégiscsak a Végrendelettől eltérően, már 2008. január 11-én beszállíthassuk a Roosevelt tér 9-be, lévén, hogy az Akadémia Könyvtára különgyűjteményei helyileg ott találhatók.

Mindeközben 2009-ben elérkeztünk Radnóti Miklós születésének száz éves jubileumához, s bár a hagyaték feldolgozása még csak folyamatban van, május 5-én megnyílt az MTA Könyvtára Vasarely-termében egy, a hagyaték egyedüliségét is érzékeltető, kamarakiállítás a hagyatékot feldolgozó Babus Antal válogatásában és Ferencz Győző megnyitóbeszédével. Így rendelték az égiek, hogy a centenáriumra láthassa az érdeklődő nagyközönség – özvegye nagylelkű ajándékaképpen – Radnóti Miklós kéziratos hagyatékának legkiemelkedőbb s legérdekesebb darabjait.

 

Radnóti Miklós hagyatékát huszonegy nagy, lepecsételt csomagban 2008. január 11-én szállítottuk be az MTAK Kézirattárába Radnótiné Gyarmati Fanni Pozsonyi úti lakásáról. Tekintettel rendkívüli értékükre – a megszokott gyakorlattól eltérve –, a kéziratokat tételesen vettük állományba, azaz minden csomagban darabonként megszámoltuk a dokumentumokat, a fontosabbakat le is fóliáltuk, mindent ideiglenes címmel ellátott borítékba tettünk, s mindezt jegyzékben rögzítettük. A több napig tartó munkát 2008. augusztus 11-én – Radnóti és Gyarmati Fanni házasságkötésének évfordulóján – fejeztük be. A kéziratok számbavételénél végig jelen volt Ferencz Győző, a Radnóti-hagyaték kijelölt gondozója. Az átadási-átvételi listát is ő írta alá.

Milyen hagyaték Radnóti Miklósé? Teljes, hiánytalan hagyaték csak elméletben létezik, tehát a Radnótié sem az, de közelít hozzá. Mindez Gyarmati Fanni érdeme, több mint hat évtizeden át ő tartotta egyben, őrizte, óvta férje hagyatékát. Az is az ő gondosságának köszönhető, hogy a kéziratok jó állapotban kerültek hozzánk.

A teljes hagyatékot lehetetlen bemutatni, ezért csak néhány fontosabb, érdekesebb darabjából szemezgetek dióhéjban.

Radnótinak az életében megjelent önálló köteteiben 163, az 1946-os posztumusz Tajtékos égben pedig 69 (az itt újra publikált Naptárt nem számolva) verse látott napvilágot. Ez a 232 vers később még bővült az abdai sírból előkerült, csak a bori noteszben olvasható Gyökérrel és a négy Razglednicával, tehát összesen 237 verssel számolhatunk. Pontosabban fogalmazva, ennyi önálló verscíme szerepel a köteteiben, mert a több ízben megjelenteket, például az Újmódi pásztorok énekének tíz versét, amelyeket a Lábadozó szélbe is átvett a költő, csak egynek számoltam. A 237 versből 119-nek, majdnem pontosan a versek felének az autográfja került a Kézirattárba. Ha figyelembe vesszük, hogy Radnóti jó esetben is csak verseinek végleges változatát tartotta meg, versvázlatait szinte kiirtotta, ez nem rossz arány. Hogyan oszlanak el a versek autográfjai az időben? Radnóti a Pogány köszöntő és az Újmódi pásztorok énekének egy híján minden versét – 24-et illetve 30-at, összesen 54 verset – bemásolta kéziratos füzetébe. Tehát az összes, a 119 autográfnak majdnem a fele a hangját próbálgató két korai kötetből való. Az 1933-as Lábadozó szélből csak gépiratunk van. Az 1935-ös Újhold 22 verséből 5-nek, a Járkálj, csak halálraítélt! 24 verséből 15-nek, a Meredek út 26 verséből 16-nak, az 1942-es Naptár 12 verséből 2-nek maradt meg az autográfja. Megérkeztünk az életmű csúcsához: a Tajtékos ég 69 verséből 17-nek az autográfját őrizzük. Ebben a 17-ben már benne vannak a Szalai Sándornak 1944 nyarán Borban, külön lapokon átadott Levél a hitveshez, a Hetedik ecloga, az Erőltetett menet, a Nyolcadik ecloga, és az A la recherche is. Vitathatatlan, hogy a hagyaték legunikálisabb darabja a Bori notesz, ebben tíz vers található, a Szalainak átadott verseken kívül még a Gyökér és a négy Razglednica. Összegzésképpen elmondható, hogy a pályakezdő Radnóti duzzadó alkotói öntudata minden verse kéziratát gondosan megőrizte, az életműve közepén kevesebb figyelmet fordított kéziratai sorsára, pályája végén, a kiélezett történelmi és egyéni léthelyzetben pedig helyesen mérte föl műveinek jelentőségét, s gondoskodott kéziratai fennmaradásáról. Kivételes szerencse, hogy a legnagyobb versek – a „bori versek” – két példányban is megvannak: a Szalai Sándornak átadott lapokon és a Bori noteszben is.

A kötetbe nem sorolt 1930–1944 közötti versek száma harmincegy, s tíznek maradt ránk az autográfja. A hét tréfás vers közül a hat Ortutay Gyulának írottnak, a hét Eaton Darr-versből pedig egynek van meg az eredeti kézirata. A költő ifjúkori versei, zsengéi két füzetét és számos kéziratos lapját is őrizzük.

A száraz statisztikai adatoknál azonban mindenkit sokkal jobban izgat, hogy vajon van-e még publikálatlan vers a hagyatékban? Ferencz Győző kezében Radnóti szinte minden kézirata megfordult, s a legapróbb részletekre is kiterjedő monográfiájában rendre idézte is a kiadatlan költemények teljes szövegét, például a Babitsra lesújtó gúnyverset. A kérdést tehát át kell fogalmaznunk: maradt-e még Ferencz Győző után is kiadatlan versszöveg? Maradt. Nemcsak a számos kamaszkori zsengére gondolok, hanem három további epigrammára, amelyek közül most csak a leglangyosabbat, egyben a legszalonképesebbet idézem:

EPIGRAMMA

Orrod közepét beköpte a légy és nem veszed észre,
Itt a tükör, nézd! Lekaparni hiába igyekszel
S hidd el, rendjén van ez így! Verset olvasni se tudsz,
Hát legyeket termelsz elavult orrod közepén.
És ha nevedből kicserélnél két betűt, akkor
Láthatnád magad is, hogy – simán undor vagy.

Cseréljük ki a két betűt: simán undor nem más, mint Simon Andor költő, Móricz Zsigmond veje, aki az 1933-as Lábadozó szélről lefitymáló kritikát írt, s Radnóti ezzel az epigrammával állt rajta bosszút.[1]

Előkerült egy kiadatlan versrészlet is. A Tajtékos ég Páris című költeményének két versszaka maradt fenn kéziratban, de az egyik végül kimaradt a nyomtatott kötetből. Ezt idézem:

A St MICHELtől jöttünk együtt és
VAVINnél hirtelen kiszállt a lány,
Még látom combja apró billenését,
Tündér, akár egy lépdelő virág
úgy ment a napvilág felé fel.
Érezte, hogy kívánom s búcsúzón
megmosdatott szemével.

A strófa esztétikai színvonala nem indokolja, hogy Radnóti lemondott róla. Egyelőre nincs rá kézzel fogható bizonyíték, de azt gondolom, hogy a házasember szemérmessége kerekedett fölül benne a költői hiúságon. Szép számban maradtak fenn versgépiratok a költő autográf javításaival, de ezekre most nincs idő kitérni.

Radnóti prózai írásai közül az Ikrek havából tizenhárom fóliónyi folyamatos kéziratos szövegünk és két teljes gépiratos változatunk van, valamint a melléjük tűzött számos kéziratos pótlap. A prózai szövegek között is több publikálatlan akad. Miniatűr címmel Radnóti két elbeszélését ismerjük, de a hagyatékban négy található. Ezen kívül egy 67+5 fóliónyi, cím nélküli, kiadatlan regénytöredék is várja a nyomdafestéket és a filoszokat.

Általánosan elfogadott vélemény, hogy Radnóti az egyik legkiválóbb műfordítónk. Volt szó róla, hogy verskéziratai közül mindig csak a legutolsó változatot tartotta meg, az előzményeket megsemmisítette. Szerencsénkre, versfordításaival nem volt ennyire szigorú, több mint harminc költőtől maradt ránk egy-egy vers számos kéziratos variánsa. Ezek révén bepillanthatunk a költő műhelyébe, végigkövethetjük a fordítás alakulását, fejlődését, a költő küzdelmét a tökéletességért. Szinte érzéki élvezet ezeket a keresztül-kasul összefirkált, verslábakkal, apró rajzokkal tarkított lapokat forgatni. A kiadásra érdemtelennek tartott variánsok gyakran majdnem olyan jól sikerültek, mint a véglegesnek tekintettek, s egy majdani kritikai kiadásban föltétlenül helyet kell kapniuk. Állításomat igazolandó citálom Walther von der Vogelweide Visszatérés című versét, ami 1938 februárjában ugyan megjelent az Új Időkben, de gyakorlatilag ismeretlennek mondható, csak a későbbi, az átdolgozott Ó jaj, hogy eltűnt minden című változata hozzáférhető az Orpheusz nyomában kötetben.

Ó jaj, gyerekkorom nem integet felém!
Az életem csak álom volt, vagy éltem én?
Mi fontos volt nekem, elszállt, mint úti por?
Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor.
Most íme fölriadtam és oly idegen
Mit úgy ismertem én még, akár saját kezem.
Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem,
Gyerekkorom vidéke eltűnt s ez ismeretlen.
Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol,
Erdőket vágtak és beomlott a major;
Ha régi patakunk is másképen folyna itt,
Mint hontalan, csak nézném eltűnő fodrait.
Akikre ismerősként gondoltam még tavaly,
Alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj.
Úgy foszlik semmivé most a lágytekintetű
Gyerekkor, mint a tenger vizére írt betű.
Örökre már, ó jaj!

Radnóti 1944 Vízkeresztjének napján fogott hozzá Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című drámájának fordításához. A szakirodalom egyöntetűen úgy tudja, hogy májusig, mielőtt bevonult volna harmadik munkaszolgálatára, a dráma első két felvonásának magyarításával végzett, a harmadik, negyedik és ötödik felvonást pedig Rónay György fordította le. Ez a nézet módosításra szorul! A töredékes autográfok között ugyanis van hat lap a 3. felvonás 4. jelenetéből. Radnóti csakúgy, mint a többit, ezt a hat lapot is gondosan beszámozta 75-től 80-ig. A kéziratcsomóban a 75. előtt az utolsó számozott kéziratos lap a 41., tehát nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a jelenleg hiányzó 42–74. lapokon a dráma 3. felvonása olvasható. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a Radnóti által minden bizonnyal lefordított harmadik felvonás kéziratának mi lett a sorsa, lappang-e valahol, vagy megsemmisült.

A 2. felvonás 4. jelenete Gyere hát, te halál már! kezdetű betétdalának végleges szövegétől sok helyen eltérő, de remek, készre csiszolt ismeretlen variánsa is megmaradt.

Jöjj el, jöjj el már halál,
Rejts el ciprusok tövébe, föld!
Szállj el, lelkem, szállj te már;
Szép leány volt s szívtelen megölt.
Ó szemfedőm legyen fehér,
készítheted;
hívebben halni, mint ma én,
nem lehet.

Nézd, virág se, még virág se kell,
légy csupasz koporsóm! senkisem,
még barát, barát se jöjjön el
Síromhoz, hol csontom elpihen.
Ne tudja az se, kit temet,
ki eltemet;
hű szerető se lelje meg
testemet.

A hagyaték tekintélyes része Radnóti Miklós levelezése. Akkor sem járnék messze az igazságtól, ha úgy fogalmaznék, hogy a költő és felesége levelezése, mert a mintegy másfél ezernyi levél 90-95%-a kettejük levélváltása. A levelek túlnyomó többsége a szegedi egyetemi években keletkezett, ritkán múlt el úgy nap, hogy ne adtak volna hírt magukról egymásnak. Levelezésükből a nagyközönség egyelőre szinte csak annyit ismer, amennyit Ferencz Győző idézett monográfiájában. S a legérdekesebbekből idézett is! A levelek nem hozzáférhetőek, de annyit talán elárulhatok a tartalmukról, hogy leginkább napi ügyes-bajos teendőkről, vizsgák előtti izgalmakról esik szó bennük, valamint főként arról, amiről két szerelmes szokott „értekezni”. Gyarmati Fanni korrektségét mutatja, hogy Radnóti más nőkkel folytatott levelezését is megőrizte. Nemcsak „Tini”-nek, a költő libereci szerelmének 23 levele maradt meg, hanem a külvilág elől a legutóbbi évekig eltitkolt, Beck Judithoz fűződő kapcsolat dokumentumai is. Külön csoportot alkot Radnóti munkaszolgálatos levelezése. Mindhárom munkaszolgálat idején a költő és felesége annyit írtak egymásnak, amennyit csak a katonai szolgálati szabályzat engedélyezett. Házi üzenő céduláik között is vannak szellemesek, tartalmasak.

Az 1940-es Válogatott versek, és az 1946-os Tajtékos ég kivételével a verseskötetek első kiadásai is bekerültek gyűjteményünkbe. Az Újhold kötetünk érdekessége az, hogy az Este a kertben című versét Radnóti két helyen is saját kezűleg kijavította, de ennek ellenére a hat évvel későbbi Válogatott versekbe csak az egyik javítása került át. Radnóti műfordítás kötetének, az Orpheusz nyomábannak három példányát őrizzük. Az egyik különösen értékes. A könyvet Ortutay Gyulának ajánlotta a költő, de ezen fölül egyik példányunkban a nyomtatott dedikációt hosszú kéziratos ajánlás, valamint az akkor még kiadatlan Páris című vers hét, kézzel lemásolt versszaka egészíti ki.

Tudjuk, hogy Radnóti mindössze egyszer publikált hivatalos neve, a Radnóczi alatt. 1934-ben a szegedi Magyar Irodalomtörténeti Intézet ezen a néven jelentette meg Kaffka Margitról írott doktori disszertációját. Még ugyanebben az évben a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadásában, immár Radnóti névvel is napvilágot látott a dolgozata. Mindkét kiadásból került hozzánk példány.

Radnóti négy verseskötete és az Ikrek hava kiadásához is előjegyzéssel teremtette elő a szükséges pénzt, vagy annak egy részét. Nyomdaművészeti szempontból különösen szép az Újhold kötet színes, nyomtatott előjegyzési íve, amelyet Buday György, a későbbi világhírű grafikus, fametsző, a költő szegedi barátja tervezett.

Az újságkivágatok között is vannak rendkívüli ritkaságok, de most csak egyet említek meg. A Déli Hírlap 1944. október 30-i száma Költők a szögesdrót mögött főcím alatt egy egész lapon közölt válogatást a bori deportáltak verseiből, Radnótitól a Hetedik eclogát és az A la recherche-t. A Hetedik eclogának itt Az alvó tábor a címe. Borból szabadulván, Szalai Sándornak sikerült átjutnia Romániába, és Temesváron, a Déli Hírlapban ő jelentetett meg kettőt a neki külön lapokon átadott Radnóti-versekből.

Ugyancsak ritkaságnak számítanak azok a diákfolyóiratok, amelyekben a pályakezdő Radnóti publikált. A Haladás házi sokszorosítású lap volt, s 1926-ból és 1927-ből tíz számnak tizenhárom példányát őrizzük. Mindkét példánya megmaradt a mindössze két számot megért „1928”-nak, amelybe nemcsak írt Radnóti, hanem egyik szerkesztője is volt. Ugyancsak a Kézirattárba kerültek a Kortárs, és a Mindnyájunk Lapja Radnótihoz köthető példányai is.

Különlegesség a Szólok hozzád, Bánat-asszony című kötet. Bálint György és Komor András egy dilettáns költő fentebbi című verseskötetéhez új címlapot nyomtattak Radnóthy Miklós névvel, s 1937 novemberében, a következő meleg hangú dedikáció kíséretében postán elküldték a Pozsonyi utca 1-be: „Radnóti Miklósnak, hazánk jeles költőjének, több neves fővárosi lap mélyentisztelt munkatársának a szent Poézisben és nevében szerény rokona ajánlja szíves szeretettel szerény szerzeményeit a szerző. Radnóthy Miklós.” A beugratás túl jól sikerült, Radnóti kétségbeesett.

Radnóti nem hiába tanult könyvelést a kereskedelmi iskolában, egy könyvelő precizitásával vezette megjelent verseinek listáját, gyűjtötte a róla írott kritikákat. 1929–1936 között száz darab számozott kartonlapra felragasztotta az újságkivágatokat, s Frankl Sándorral, könyvkötő barátjával külön erre a célra készíttetett dobozban tárolta őket. Radnóti később is összegyűjtött minden vele foglalkozó írást, halála után pedig Gyarmati Fanni folytatta ezt a munkát. Egy majdani, Radnóti recepcióját vizsgáló tanulmánynak hasznos forrása lehet ez a tetemes anyag.

A hagyaték legnagyobb értékei kétségkívül az abdai tömegsírból előkerült dokumentumok, kéziratok. Ettől a csoporttól elválaszthatatlan az a szamárkóró, amelyet Gyarmati Fanni 1946-ban, férje holttestének azonosításakor tépett a sírról.

Radnóti legkedvesebb kortárs költőjét, József Attilát parafrazálva még csak azt sem mondhatom, hogy „immár kész a leltár”, mert a Radnóti-hagyaték feldolgozása folyamatban van, s végleges adatok helyett egyelőre csak helyzetjelentéssel szolgálhattam.