Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten. Születésekor anyja és ikertestvére meghaltak. Családi neve eredetileg Glatter volt. Apja, Glatter Jakab sógora, Grósz Dezső textil-nagykereskedésében dolgozott. A Glatter-ősök Gömör-Kishont vármegyében éltek (ma Szlovákiához tartozik), a költő nagyapja, Glatter Jónás Radnóton volt kocsmáros. Anyai ágon a fölmenői váciak voltak. Fia születése és felesége halála után Glatter Jakab hamar elköltözött a XIII. kerület, Kádár utca 8. szám alatti bérház egyik földszinti lakásából, ahol addig élt. Nem tudni, Radnótit hazavitték-e ide, sőt, arról sincs adat, hogy mi történt vele élete első két esztendejében. Nem tudni, a család hol helyezte el a csecsemőt, ki gondoskodott róla.

Rokonai rábeszélésére Glatter Jakab 1911-ben ismét megnősült. Második felesége, Molnár Ilona erdélyi családból származott. A család az V. kerület, Falk Miksa út 7. számú ház egyik harmadik emeleti lakásába költözött. Glatter Jakabnak és Molnár Ilonának 1913-ban gyereke született, aki ugyanebben az évben meghalt. 1914-ben újabb gyerekük született, Ágnes. A szülők nem beszéltek a gyerekeknek a családot ért tragédiákról, Radnóti, mint arról Ikrek hava (1940) című önéletrajzi ihletésű elbeszélésében is írt, meghitt családi légkörben, érzelmi biztonságban töltötte gyerekkorának ezt a szakaszát. Elemi iskolai tanulmányait 1915 és 1919 között a lakásukhoz közeli, Szemere utcai iskolában végezte. Középfokú tanulmányait a Markó utcai főreáliskolában kezdte meg. Az iskola gyakorlati pályára készítette fel tanulóit, ennek megfelelően a reáltárgyak oktatására helyezett nagyobb súlyt, latin nyelvet például nem tanítottak.

A második tanév utáni nyáron, 1921 júliusában apja váratlanul agyvérzésben meghalt. A következő hónapokban Radnóti eleinte különböző rokonoknál lakott. Ekkor tudta meg, hogy édesanyja belehalt a szülésébe, és Molnár Ilona a nevelőanyja, Ágnes pedig a féltestvére. Arról, hogy születésekor az ikertestvére is meghalt, csak három évvel később szerzett tudomást. Mivel a nevelőanya egyedül aligha tudott volna két gyereket eltartani, a család úgy tartotta célszerűnek, ha Molnár Ilona és lánya Nagyváradra költöznek, ahol rokonaik éltek. Molnár Ilona 1941-ben újból férjhez ment, és rövid ideig Ágnes is férjnél volt. Ő egyébként Erdélyi Ágnes néven egy verseskötetet és egy regényt is kiadott. Radnótival életük végéig tartották a kapcsolatot. Mindketten Auschwitzban pusztultak el, ugyanabban az évben, mint Radnóti.

Nincsenek biztos adatok arról, hogy mi történt Radnótival, hol lakott az apja halálát követő két évben. Hivatalos gyámja Grósz Dezső lett. Valószínű, hogy amikor nevelőanyjától és féltestvérétől elszakadt, 1921 és 1923 között a VIII. kerület, Örömvölgy utca 16. szám alatt lakott nevelőanyja testvérénél, Molnár Edénél. 1923-ban került az V. kerület, Lipót körút (ma XIII. kerület, Szent István körút) 5. szám alatt lakó anyai dédnagynénjeihez (egészen házasságkötéséig itt volt bejelentett lakhelye). Ebben az évben íratták be a VI. kerületi (ma VII. kerület)  Izabella utcai Fiú Felsőkereskedelmi Iskolába. 1927-ben érettségizett, és bizonyítványa azt mutatja, a kereskedelmi tárgyak nem keltették fel érdeklődését.

Hosszú évekbe telt, amíg ezeknek az éveknek traumáját Radnóti fel tudta dolgozni. Az a gondolat, hogy születése életáldozattal járt, első zsengéitől kezdve egészen 1941-ig időről időre megfogalmazódott verseiben. Legteljesebb formában az Ikrek havában beszélt róla, és az elbeszélésből az is kiderül, hogy a személyes tragédiák illetve késleltetett lelepleződésük milyen komoly identitásproblémát okoztak a kamasz fiúnak. Amikor személyiségének összetevői éppen megszilárdulóban voltak, ez az élmény jelentősen befolyásolta a világhoz és önmagához való viszonyát. A haláltudat tehát kamaszkorától kezdve áthatotta gondolkodását.

Gyámja tisztességgel gondoskodott róla, de összességében igen szerény viszonyok közt nevelkedett. A kisgyerekkorában megszokott bensőséges családi légkör elvesztése súlyos hiányt jelentett. Ugyanakkor lazább családi kötöttségei következtében középiskolás éveiben nagyobb szabadságot élvezett, mint a hasonló korú társai általában, azaz korán önállóvá vált. Sokat sportolt, iskolai atlétikai versenyeken érmeket is nyert.

Ezekben az években kezdett el verseket írni. Irodalmi érdeklődésének felkeltésében nagy szerepet játszott egy Hilbert Károly nevű tanár (nevét később Komlósira magyarosította), aki Radnótit matematikából korrepetálta. Amikor Radnóti tizenhét éves korában biciklizés közben eltörte a lábát, a gyám kérésére, hogy kösse le figyelmét, könyveket ajánlott neki és elbeszélgetett vele olvasmányairól. Radnóti hamarosan saját verseket vitt neki. 1926-ban nála ismerkedett meg későbbi feleségével, Gyarmati Fannival (Hilbert felesége ugyanis lányokat korrepetált matematikából). Tanárával élete végéig kapcsolatban maradt.

Radnóti első verseit különféle diáklapokban közölte. Fejlődésében fontos szerepet játszott, hogy bekerült a Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Kör nevű diákirodalmi egyesületbe. A Kör házi sokszorosítású lapjában, a Haladásban (amely után Haladás Körnek is nevezték) Radnótinak több verse, elbeszélése, kritikája is megjelent. Nemcsak a társasági és irodalmi élet iskolája volt ez számára, hanem életre szóló barátságokat is kötött, és hatással volt rá a Kör vezetője, Reinhold Alfréd, akinek sajátos eszmevilágában a baloldaliság, a jézusi tanok és a hindu misztika egyvelege ötvöződött. Radnótit minden bizonnyal ebben a körben érintette meg a kereszténység szelleme és a baloldali gondolkodás. A Haladás Kör műsoros délutánokat is szervezett. Kétévi működés után felforgató eszmék terjesztésének a gyanúja miatt hatóságilag feloszlatták, a lapot megszűntették.

Radnóti érettségi után gyámja kívánságára, aki azt tervezte, hogy majd átveszi tőle a cég vezetését, a csehszlovákiai Reichenberg (ma Csehországban Liberec) Állami Textilipari Főiskoláján tanult egy évig. A tantárgyak nem érdekeltek, az oktatás német nyelven folyt és értési nehézségei is voltak. Érzelmi zűrzavart okozott, hogy viszonya lett egy Klementine Tschiedel nevű lánnyal, akit verseiben Tininek szólított. A hozzá írt „Die Liebe kommt und geht” (A kedves jön és megy – német) című ciklusát nem jelentette meg, de némi időbeli átfedéssel Fannihoz írt Az áhitat zsoltárai vállalható darabjait beillesztette első kötetébe. Hazatérve gyorsan rendeződött kapcsolata Gyarmati Fannival.

Reichenbergben költői elhivatottsága tovább nőtt. Egyetemre szeretett volna menni, ehhez azonban gyámja beleegyezését nehezen tudta megszerezni. Hazatérése után 1928 és 1930 között két éven át dolgozott Grósz Dezső textilkereskedésében. Közben tudatosan készült az egyetemre. Mivel kereskedelmi iskolában érettségizett, a gimnázium nyolcadik osztályának anyagából különbözeti vizsgát kellett tennie, beleértve a latin érettségi vizsgát is, ami komoly nehézséget jelentett. Vizsgáit 1929 decemberében a budai I. kerületi Verbőczy István (ma Petőfi Sándor) Gimnáziumban tette le. Érettségi elnöke Pintér Jenő volt, a korszak nagyhatású, konzervatív felfogású irodalomtörténésze.

Ez alatt a két év alatt több nemzedéki irodalmi vállalkozásba is bekapcsolódott. Szerkesztője volt a két számot megért „1928” című lapnak, amely a Haladás folytatásának tekinthető. Megszűnése után tagja lett a Kortárs című lap szerkesztőségének (1929-1931), amely  ugyan nemzedéki orgánum volt, de már olyan költők is adtak ide írást, mint József Attila (aki történetesen Babits ellenes Egy költőre című versét közölte itt). Versei könyvben először a Jóság (1929) című, kilenc fiatal költőt bemutató antológiában jelentek meg. Az antológia címe egyben eszmei program volt – amelyet Radnóti később is egész életében vallott.

Radnóti korai írásait Glatter Miklós, majd Radnóti Glatter Miklós néven közölte. A Radnóti Miklós nevet először 1929-ben használta, de még a Jóságban is Radnóti Glatter Miklósként jegyezte verseit. A Radnóti Miklós nevet 1930-tól használta kizárólagosan. Élete legfőbb törekvése ugyanis az volt, hogy magyar költő legyen, és felfogása szerint ehhez magyar név kellett.

Első verseskötete, a Pogány köszöntő 1930-ban jelent meg. A kötet címe arra utal, hogy a fiatal költő belép az irodalomba, továbbá jelzi, hogy társadalmon kívüliként, méghozzá az újnépies lírával rokon pásztori költészet hangján szólal meg. A kötet élén Henri Barbusse (1873-1935) francia író Jézus (1927) című könyvéből választott mottó áll, amely a jóság programját fogalmazza meg. A pogány tehát nem vallástalan értelemben, hanem lázadó jelentésben szerepel. A fiatal költő Jézusban szociális forradalmárt látott.

Radnóti a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szeretett volna tanulni, ide azonban, az 1920-as ún. „numerus clausus” (zárt szám - latin) törvény értelmében, amely meghatározta a különböző nemzetiségekhez és felekezetekhez tartozó hallgatók arányszámát, zsidó vallása miatt nem vették fel. Így a szegedi  Ferencz József Tudományegyetem magyar-francia szakán kezdte meg tanulmányait 1930 őszén. Itt azonnal barátokat szerzett és tagja lett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma nevű baloldali diákszervezetnek, amely ún. kiszállásokat szervezett a környékbeli falvakba, előadásokat hirdetett és kiadóként is működött. Radnóti a szegedi Munkásotthonnal is kapcsolatba lépett, verses kórusműveket írt a munkás szavalókórusnak. Ezzel párhuzamosan nagy hatással volt rá a modern magyar irodalom professzora, Sík Sándor piarista rendi paptanár, aki megérkezése után azonnal pártfogásába vette a költőt. Bensőséges kapcsolatuk Radnóti haláláig megmaradt. Szegedi egyetemi éveinek sötét oldalát jelentette az erősödő antiszemitizmus, amely a fajvédő, turulista egyesületek által szervezetett ismétlődő egyetemi „zsidóverésekbe” torkollott.

Radnóti második kötete, az Újmódi pásztorok éneke 1931-ben jelent meg. Új versei előző kötetének bukolikus hangját folytatják. Megjelenése után pár héttel az ügyészség nyomozást rendelt el, és a törvényszék szemérem elleni vétség és vallásgyalázás vádjával elkoboztatta a kötetet. Radnóti szegedi szállásán házkutatást tartottak, majd kihallgatták, és vádat emeltek a költő ellen. 1931 nyarán Radnóti két hónapot Párizsban töltött. Célja nemcsak maga az utazás, hanem nyelvtudásának fejlesztése is volt. Mély benyomást tett rá egy demokratikus társadalom működése, kulturális sokfélesége. Egy épp akkor megnyílt, ún. gyarmati kiállítás az afrikai kultúrákra is ráirányította figyelmét. Perére december elején került sor. A bíróság két versében, az Arcképben és a Pirul már a naptól az őszi bogyóban megalapozottnak találta a vádat és nyolc napi elzárásra ítélte. Radnóti fellebbezett, fellebbezéséhez csatolta Sík Sándor levelét, aki papi és egyetemi tanári tekintélyével állt ki mellette. A másodfokú ítélet próbaidőre felfüggesztette az ítélet végrehajtását.

1933-ban jelent meg Radnóti harmadik, Lábadozó szél című kötete, amelyben az előző elkobzott kötetének anyagából is újraközölt néhány verset. A kötetet az Ének a négerről, aki a városba ment című hosszabb kompozíció zárja, amely a következő évben önálló kiadványként is megjelent. A Lábadozó szélről Babits Mihály elmarasztaló kritikát írt a Nyugat című folyóiratba, amelyben Radnótinak először 1932-ben jelent meg verse.

Radnóti bölcsészdoktori disszertációját Kaffka Margit művészi fejlődése (1934) címen írta, témavezetője Sík Sándor volt. Szerette volna, ha ekkorra már hivatalosan bejegyzett neve is Radnóti. Ez azért is fontos volt számára, mert úgy tervezte, hogy az egyetem elvégzése után összeházasodnak Gyarmati Fannival. A Belügyminisztérium azonban a kérvényezett Radnóti helyett a Radnóczi nevet engedélyezte. 1934-ben avatták magyar irodalomból doktorrá, ahhoz azonban, hogy egyetemi tanulmányait befejezze, még be kellett nyújtania francia szakdolgozatát és tanári szakvizsgát kellett tennie.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 1935. augusztusában kötöttek házasságot. Az akkor V., ma XIII. kerület Pozsonyi út 1. számú házában béreltek egyszobás lakást, itt élték le közös életüket. Rövid nászútjukat a Balatonon töltötték. Gyarmati Fanni gyorsírást tanított apja iskolájában, Radnóti alkalmanként ugyanitt helyesírást tanított. Egyébként alkalmi irodalmi munkákból próbálta fenntartani magát. Állandó bevételi forrása gyámjától kapott rendszeres havi támogatása volt. Radnóti soha nem tudott szerkesztőségnél elhelyezkedni vagy tanári állásba kerülni.

Irodalmi munkássága ezekben az években kezdett kiteljesedni. 1935-ben jelent meg Újhold című kötete, amely fordulatot hozott pályáján. Formailag ekkorra vált biztos érzékű és ízlésű költővé, tematikailag pedig itt jelenik meg költészetének talán legfőbb motívuma, az erőszakos halál előérzete. Ez teljesedett ki következő, Járkálj csak, halálítélt! (1936) című kötetében, amelyért a következő évben Baumgarten-jutalomban részesült. Ekkorra már rendszeresen publikált verset és kritikát a Nyugatban; Babits elleni korábbi lázadása feltétlen tiszteletté fordult át. Műfordítással is ekkor kezdett foglalkozni, és néhány év alatt az egyik legkiválóbb műfordítóvá képezte ki magát. 1937 és 1938 között irodalomtörténeti előadásokat tartott a rádióban, sorozata az 1938-as zsidótörvény miatt szakadt félbe. Számtalan remek antológiaterve maradt hátra, szerkesztői ötleteinek csak a töredékét tudta megvalósítani. Ezekben az években szoros barátságot kötött Vas Istvánnal, közös vállalkozásuk volt Guillaume Apollinaire (1880–1918) francia költő válogatott verseinek fordítása (1940).

Baumgarten-jutalma lehetővé tette, hogy másodszor is Párizsba utazzon, ezúttal feleségével. Ez az út sok egyéb élmény mellett megismertette Federico García Lorca (1898–1936) mártírhalált halt spanyol költő költészetével. Következő kötete, a Meredek út 1938-ban jelent meg. Ebben közölte Első eclogáját, a később bújtatott ciklussá teljesedő eclogáinak első darabját, amelyben korai bukolikus költészetének hangját megnemesítve ötvözte nagy témájával, halálköltészetével. 1939 nyarán harmadszor is Franciaországba utazott. Hazatérése után fejezte be Ikrek hava című önéletrajzi elbeszélését, amely egyszerre jelent meg Válogatott versek (1940) című kötetével. Ebben az időszakban Radnóti életében a lázas munkakedv és a csüggedés váltogatta egymást. Lehetőségei a korábbinál is jobban beszűkültek.

Radnótit háromszor hívták be munkaszolgálatra. Az első 1940. szeptember 9-től december 18-ig tartott, a munkaszolgálat nagyobbik részében a második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án területileg Magyarországhoz visszakerült észak-erdélyi területen, Veresmart környékén a román erődítésrendszer drótsövényeit bontották le. Az utolsó hetet szakaszával büntetőszázadban töltötte. Leszerelése után folytatta munkáját. Ekkor már durva antiszemita támadások is érték a sajtóban. Ekkor kezdett bele az értelmetlen kegyetlenségre abszurd versekkel válaszoló, fiktív költő maszkjában írt Eaton Darr strófáiba. Magánéletében is érzelmi válságon ment keresztül, szerelmes lett Beck Judit festőművészbe, viszonyuk körülbelül egy évig tartott. Hozzá írta Zápor, és a Harmadik ecloga című verseit. Házassága azonban nem került veszélybe, érzelmi visszatéréséről többek között az Októbervégi hexameterek című vers tanúskodik.

Ezt a verset második munkaszolgálata során írta. Másodszor 1942. július 3-án vonult be és 1943. április végén szerelték le. Az első munkaszolgálaton nem viselt megkülönböztető jelzést, a másodikon zsidó származását jelölő sárga karszalagot kellett viselnie. Először ezúttal is Erdélybe vezényelték, csapatával a Nagyvárad és a Királyhágó között fekvő Élesden telefonpóznákat állított, majd október közepén Hatvanba vitték és az ottani cukorgyárban dolgoztatták. Onnan novembertől egy újpesti ládagyárban lőszerládákat szögelt, végül ugyanitt egy gépüzembe helyezték át. Sorozatos megaláztatások érték, könyveit elkobozták. Munkaszolgálatos tapasztalatait naplójában örökítette meg. Az utolsó bejegyzés 1943. március 14-én kelt, ezután a napló megszakad. Ennek oka egy minden korábbinál durvább megaláztatás volt. Március 16-án kimenőt kapott, de az utcán belekötött egy önkéntes, behurcolta az Aréna úti (ma  Róbert Károly körút) Albrecht Laktanyába, ott kopaszra nyíratta és különféle gyakorlatokkal kínozta, megverte. Az eset után egy héttel munkahelyi balesetet is szenvedett. Barátai ekkor már aláírásokat gyűjtöttek és kérvényt nyújtottak be a hadügyminiszterhez Radnóti leszerelésének érdekében.

Leszerelése után néhány nappal a budapesti Szent István Székesegyházban katolikus hitre tért. Ezzel ifjúkori elhatározását teljesítette be, de olyan időpontban, amikor a zsidótörvények miatt előnye már nem származhatott belőle. A keresztelő pap Sík Sándor volt.

A harmadik munkaszolgálata előtti utolsó hónapokat lázas munkával töltötte. Fordított, átdolgozott, írt, válogatást adott ki Jean de la Fontaine (1621-1695) francia költő verses állatmeséiből (1943); Orpheus nyomában (1943) címmel kiadta válogatott lírai versfordításait, Karunga, a holtak ura (1944) címmel afrikai meséket fordított magyarra, belekezdett William Shakespeare Vízkereszt című drámájának fordításába (de csak a második felvonásig jutott, a munkát nemzedéktársa, Rónay György fejezte be).

Utolsó alkalommal 1944. május 20-án vonult be munkaszolgálatra. A bevonulása előtti napon írta Töredék című versét. A szerbiai Bor városába vitték, ahol a német Siemens cég és az Organisation Todt nevű szervezet hadi célokra rézbányát működtetett. A mintegy hatezer magyar munkaszolgálatos közvetlen felügyeletét a magyar hadsereg látta el. Utolsó munkaszolgálatán a keresztény vallásúakat megillető fehér karszalagot viselt. A bori tábor a Bor és Žagubica közötti harminc kilométeres szakaszon létesített lágerek láncolata volt. Radnóti a Heidenau nevű lágerbe került. Augusztus 29-én a szovjet hadsereg előrenyomulása és a jugoszláv partizánok tevékenységének megélénkülése miatt a tábort kiürítették. A munkaszolgálatosokat erőltetett menetben a borban lévő központi lágerbe vezényelték, majd két lépcsőben Hegyeshalom felé indították útnak azzal a céllal, hogy onnan német lágerekbe mennek tovább. Radnóti az első lépcsőbe került, amely szeptember 17-én indult el. Indulás előtt Borban írt verseinek tisztázatát átadta barátjának, Szalai Sándor szociológusnak, aki megmenekült és a kéziratot hazajuttatta. A második lépcsőt, amely szeptember 29-én hagyta el a tábort, másnap jugoszláv partizánok felszabadították.

Az első lépcső útja azonban tragikus fordulatokat vett és alig néhányan maradtak életben. A gyalog megtett út főbb állomásai a következők voltak: Borból Belgrádba, majd Zemun (Zimony) szigetének érintésével Titelen át Újvidékre, innen Crvenkára (Cservenka) mentek. Radnóti Cservenkán írta a második Razglednicát. Az út során német milicisták csatlakoztak a magyar keretlegényekhez és mintegy ötszáz munkaszolgálatost agyonlőttek. Cservenkáról a munkaszolgálatosok egy részét két csoportban azonnal továbbhajtották Sivacon (Ószivác) és Zomboron át Mohács felé. Radnóti e csoportok egyikében volt. Mohácson írta a harmadik Razglednicát. A Cservenkán hátramaradtak közül a német SS-alakulat mintegy nyolcszáz embert kivégzett.

Radnóti csoportját Mohácstól marhavagonban vitték Szentkirályszabadjára, ahol a repülőtér melletti barakkokban szállásolták el őket. Október 31-én itt írta utolsó versét, a negyedik Razglednicát. Szentkirályszabadján még több túlélő is látta Radnótit. Innen kezdve azonban további sorsával és halálával kapcsolatban minden bizonytalan. Ahogy nem ismerjük élete első két évének, majd az apja halálát követő két évnek a történetét, úgy utolsó napjainak történetét is homály fedi. Szentkirályszabadjáról Veszprém, Zirc, Pannonhalma érintésével ment tovább az alakulat. Écsen huszonkét járásképtelen sebesültet két szekérre raktak, hogy Győrben keressenek számukra kórházi elhelyezést, de sem a városi, sem a szükségkórház nem fogadta be őket. Ezért a kíséretükkel megbízott Tálas András hadapródőrmester és két keretlegény Abdára hajtottak, és a Rábca folyó árterében a munkaszolgálatosokat, köztük Radnóti Miklóst, agyonlőtték. Tálas Andrást 1946-ban letartóztatták, 1947-ben háborús bűntettek miatt halálra ítélték, az ítéletet végrehajtották. A vádiratban azonban nem szerepel az abdai tömeggyilkosság.

A tömegsírt 1946. június végén tárták fel. Az exhumált holttesteket Győrbe szállították és június 25-én a helyi zsidó temetőben elhantolták. Ez volt Radnóti második temetése. A boncolási jegyzőkönyvben a 12. számú tetem leírása Radnóczi (Radnóti) Miklósé. A leírás szerint fejtető irányú koponyalövéssel végeztek vele. A ruházatában talált dokumentumok – névjegye, nevére kiállított polgári személyi lapja, az Írók Gazdasági Egyesületének igazolványa, keresztlevelének hiteles másolata, hozzá írt levelek – alapján azonosították.

Iratai között volt egy fekete jegyzetfüzet, amelyet a többi dokumentummal együtt a győri izraelita hitközség elöljárója átadott a költő özvegyének. Első oldalára Radnóti öt nyelven (magyarul, szerbül, németül, franciául és angolul) a következő szöveget írta: „Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra, Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére: Budapest, VII. Horánszky u. 1. I.” Ez a füzet tartalmazza utolsó verseit. Tajtékos ég (1946) című posztumusz kötetében, amelyet Gyarmati Fanni még az abdai tömegsír feltárása előtt állított össze, csak azok a bori versek jelentek meg, amelyeket Szalai Sándor hozott haza. A bori notesz teljes anyaga első ízben a Radnóti Miklós versei (1948) című gyűjteményes kötetben látott napvilágot.

Radnóti Miklóst harmadszor 1946. augusztus 16-án temették el a Kerepesi úti temető 41. számú parcellájának 41. számú sírjába.